Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Szarka Zsolt veszi át a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját. Az igazgatóság elnöke Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz.
A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz – közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden. A közlemény emlékeztet arra, hogy a posta korábbi vezérigazgatója, Geszti László és igazgatóságának elnöke, Horváth Gergely Domonkos az idén januárban távozott a vállalat menedzsmentjéből. „Fő célomnak a Magyar Posta működési hatékonyságának a gazdasági környezet kihívásaihoz igazítását, további javítását tartom, különös tekintettel a piacnyitás következményeire és az újabb üzleti szegmensekben is fokozódó versenyhelyzetre” – idézi a közlemény az új vezérigazgatót, aki korábban több jelentős hazai pénzintézet (egyebek mellett a CIB, az FHB és az OTP) felsővezetője és tanácsadója volt.
Szarka Zsolt közlése szerint az ország egyik legnagyobb munkaadójának technológiai felkészültségét és szervezetét a kor követelményeinek megfelelően fejlesztik és alakítják át. Így lehet képes a társaság folyamatosan javuló színvonalú, ügyfélbarát szolgáltatást nyújtani üzleti és lakossági partnerei számára is. „E törekvések alkalmassá tehetik a Magyar Postát arra, hogy a következő évek kihívásait leküzdve jelentős és üzletileg sikeres vállalkozás, megbízható és innovatív piaci szereplő legyen” – tette hozzá a posta új vezetője.
A közlemény szerint a vezérigazgatói feladatokat az elmúlt hetekben megbízottként ellátó Varga Dezső üzleti vezérigazgató-helyettesi poszton, az igazgatóság tagjaként dolgozik tovább a cégvezetésben. A vezérigazgató munkáját újonnan megválasztott igazgatósági tagok is segítik. A testület tagja lett a bankszektorból érkező Szauer Tamás, Bulyáki Iván, a Ringier kiadó terjesztési igazgatója (korábban a posta hírlap üzletágának vezetője) és Lontai Dániel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri kabinetjének delegáltja.